A magyar néprajztudomány közelmúltban elhunyt jeles személyisége, dr. K. Csilléry Klára emléke előtt kíván tisztelegni a három tanulmányát megjelentető kötet.
Az első írás a hagyatékából 2002-ben előkerült, akvarell képekkel illusztrált szakdolgozata Szökrönyök Sumonyból és Cserdiből címmel, amelyet 1947-ben a Képzőművészeti Főiskola rajztanári szakának végzős hallgatójaként írt, első önálló Baranya megyei gyűjtését feldolgozva. A további két, kiadásban már megjelent, de mára nehezen hozzáférhető dolgozat, Az ácsolt láda (1951, a Magyar Tudományos Akadémia II. Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályának Közleményei), valamint A magyar népi lakáskultúra kialakulásának kezdetei (1982) című könyvének két kiemelt fejezete: Az ácsolt láda és Az ácsolt ládák ornamentikája címmel.
A három, azonos témát feldolgozó írásmű nem csupán egy tárgycsoport, az ácsolt ládák példaértékű bemutatása. Tudománytörténeti jelentőségét az adja, hogy kiválóan szemlélteti Csilléry Klára kultúrakutató munkásságának lényegét, interdiszciplináris szemléletét.
A magyar tárgyi néprajzban újszerű összehasonlítási módszerével nem csupán a földrajzi elterjedési területet, a szomszéd népekkel való átadás-átvétel kérdését kutatja, hanem időt és teret tágítva európai összefüggésrendszerben, fejlődésmenetben vizsgálódik, s ebben keresi helyét a magyar bútortípusoknak, díszítőelemeknek.
Tartalom
Előszó
Szökrönyök Sumonyból és Cserdiből, 1947
Az ácsolt láda, 1951
Az ácsolt láda, 1982
Az ácsolt ládák ornamentikája, 1982
Irodalom
Képmelléklet
Reviews
There are no reviews yet.