A Másik

0 out of 5

A magyar változatot szerkesztette: Földessy Edina, Szántó Diana

Útmutató a kiállításhoz

Kiállítási vezető

Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008. 73 p.

A nyelvek, vallások és kultúrák változatosságával nap mint nap találkozunk az utcán vagy a médiában. Egyesek szemében e sokszínűség nehézséget, mások számára gazdagságot vagy előnyt jelent. Az első teremben elhelyezett tükörjáték az egész világról származó emberi szobrocskák segítségével a végtelenbe játssza át saját képünket, és annak lehetőségét veti fel, hogy a Másik talán nem más, mint mi magunk.

A Másik című kiállítás Claude Lévi-Strauss Faj és történelem című nevezetes, 1952-es előadására támaszkodva közelíti meg a kulturális sokszínűség és a rasszizmus kérdését, a kortárs társadalom konfliktusaiba ágyazva azt. A kiállítás abból indul ki, hogy alapvetően mindannyian etnocentrikusak vagyunk, magyarul mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy azt gondoljuk, az egész világon kizárólag nekünk van igazunk, csak mi viselkedünk civilizáltan, miközben a számunkra idegen viselkedésben valamiféle érthetetlent, sőt botrányosat látunk. Ugyanakkor az etnocentrizmus és a diszkrimináció nem végzetszerű. Az emberiség rajtunk kívül álló részére vonatkozó szemléletünk a történelem, az ismereteink szintje és a többi néppel való érintkezéseink függvényében változhat. Az etnográfia és az antropológia nagyban hozzájárult e szemlélet kialakításához és a Másik megértéséhez. A történelem tanulsága az, hogy ugyanúgy megtanulhatunk egymás mellett élni, ahogyan el is felejthetjük e tudást. Korunk talán egyike azoknak az időszakoknak, amikor a túléléshez feltétlenül szükségünk van a tanulásra.

A színpadi eszközöket felhasználó kiállítás arra ösztönzi a látogatót, hogy felismerje az emberi kapcsolatok összetettségét. Etnográfiai gyűjtemények gazdagságából, korhű dokumentumokból és kortárs művészeti alkotásokból merít, hogy bemutathassa, miként alakítottuk ki a történelem során mi, nyugatiak a Másik ábrázolását, illetve ők hogyan szemlélnek bennünket. A kiállítás az egymást követő termeken keresztül mutatja meg, miképpen tanulhatjuk meg magunkat kívülről szemlélve jobban elfogadni a Másikat és a különbözőséget.

A kiállításhoz kiadott útmutatóban megtalálhatóak a kiállítás gondolatébresztő szövegei és ezekt illusztráló képei, segít a látogatónak abban, hogy jobban megértse a kiállítás üzeneteit.

Tartalomjegyzék

A Másik

A sokszínűség botránya

Mi, egyedüli emberek

Mindenki etnocentrikus!

A Másik mint szörny?

A Másik mint hitetlen?

A Másik mint állat?

A Másik mint primitív?

A leírható Másik?

A velünk élő Másik?

Az UNESCO egyetemes nyilatkozata

“Túlélő szószedet”

Ajánlott irodalom

Reviews

There are no reviews yet.

Only logged in customers who have purchased this product may leave a review.

Regisztráció

A sikeres regisztrációhoz minden mező kitöltése kötelező.